Tanulóink

Bóta Henriette Mária vagyok, két különlegesen értékes felnőtt gyermek édesanyja, társ és pedagógus.

Már bőven az 50+-on túl járom e csodálatos bolygón az utamat. Lassan kezdek ráébredni a „rövid” földi élet értelmére, ami egyszerűen a SZERETET.

Ez mozgat mindent, ami lényeges.

Útjaink során vannak kitérők és vakvágányok is gyakran, de a kijelölt utunkat mindannyiunknak végig kell járni!

Van, akinek rövid és van, akinek hosszú ez a tanulási folyamat, de a lényeg, hogy találj rá az ösvényedre, ahol önmagad lehetsz minden benned rejlő csodával és amellyel a többiek szolgálatára tudsz lenni, mert ez a dolgunk itt e Földön!

Keress bátran, ha elakadtál az úton, esetleg, ha néhány kedves szóra vágysz, vagy csak egy ölelésre van szükséged, esetleg, ha csak csendesen üldögélnél elmélázva valahol – engem megtalálsz!

Ne feledd soha, a csoda Te magad vagy!

Két gyerek édesanyja és két unoka nagymamája vagyok, festőművész, aki a művészeti munkája mellett segítő foglalkozást is végez, művészetterapeutaként. A Pécsi Tudományegyetemen végeztem.

A nonverbális terápiás eszköztáramat szeretném verbális elemekkel, a „serpasággal” kiegészíteni. 

A foglalkozásaim alatt kísérőként vagyok jelen. Ez azt jelenti, hogy biztonságot adó pszichikai térben vagyunk, ahol a figyelmemmel támogatom azt, aki velem van. Sokszor előfordul, hogy irányított regressziós utazásban veszünk részt. Akit kísérek ebben a térben annak a saját válaszai és saját megoldásai születnek meg. Ez  hatással lehet a további életére.

Gulyás Györgyi Erzsébet vagyok,  Kunszentmártonban élek.

Könyvelő irodát működtetek, de erőteljes profilváltásban vagyok.

Özvegy vagyok. Fiam közgazdásznak tanul. Együtt élünk.

Számos közösségi munkát nem sikerült visszautasítanom, ami erőteljesen felaprózza az időmet.

Most éppen „Tiszazug megmentése” projektbe sikerült belegabalyodnom.

Amióta az eszemet tudom, mindig lelki szemetesláda voltam. Ez sokáig frusztrált. Ma már tudom, hogy áldott ajándék az, hogy mások bizalommal fordulnak hozzám és rám bízzák legbensőbb titkaikat anélkül is, hogy bíztatnám őket erre. Többségüknek jobbára csak csendben hallagató fülekre van szükségük. Az utóbbi években, az intenzív önmunka hatására ébredt fel bennem a vágy, hogy szeretnék segíteni azoknak az embereknek, akik nem csak „füleket” keresnek, de készek tenni is önmagukért. Folyamatosan tanulok, hogy az odafigyelő (meg)hallgatás mellett minél több módszerrel és technikával tudjak segíteni a hozzám fordulóknak. Biztos vagyok abban, hogy az, hogy a majdani beszélgetések és hallagatások nem a négy fal között folynak, hanem egy természetközeli, kötetlen térben egy kellemes séta keretében, nagyban hozzá fog járulni a sikerhez.

Horváth Juditnak hívnak.

Tanárként végeztem az ELTE Tanárképző karán, földrajz-biológia szakon.

Később elvégeztem a Magyar Iparszövetség OKJ-s képzésének a gyógymasszőri szakát.

A masszőri munkám  mellett  tanítottam masszázs elméletet és gyakorlatot a felnőttképzésben.

A tanítás és a masszőri tevékenységem során nagyon sok testi és lelki panaszra kerestem a megoldást, segítséget. Hamar megtapasztaltam a gyakorlatban is, ha gyógyul a test, gyógyul a lélek, ha épül a lélek, a test is gyógyul.

Munkám során felmerült az igény további képzések elvégzésére is.

Így került sor a Szexuálterapeuta, és a Párkapcsolati tanácsadói iskolákra.

Az utóbbi időben kerestem annak a lehetőségét, hogyan tudnám a  lelki segítői munkát magasabb színvonalra emelni. …ennek az útját találtam meg  a Serpaság formájában.

Mindig azt javaslom a vendégeimnek, a mozgás legjobb, legegyszerűbb formája a séta. Sportértéke van.

Erre hívom meg a hozzám forduló, lelki támogatást igénylő embertársaimat.

Sétáljunk együtt… várom az érdeklődőket sok szeretettel.

„Bármi, csak ne coach” – ez volt az egyik mondatom, amikor felvételiztem Gyurinál, aztán megbeszéltük, hogy ez az egész kb. fél perc, amíg coacholunk és utána átmegy valami teljesen másba. Ahogy egy nagy tanító mondta: „ahol nevemben ketten hárman összejöttök, ott leszek köztetek.” Ezt, a két ember közt létrejövő csodát, amit az odafigyelés, megértés, értő hallgatás teremt a séta közben, a legjobb megélni. Minden egyes lépéssel beljebb a megértés és önmagunk felé. Egy tér, ahol bármi „elfér”, ahol a „helyére kerülnek a nagy kirakós darabkái”, ahol a hosszú ideje cipelt kővé nehezedett TÖRT-ÉN-etek könnyé, majd könnyűvé válnak. Mert ezt teszi a (séta)serpa: elkísér és átsegít a legnehezebb útszakaszokon, ott, ahol azt hinnénk, már nincs kiút.

Szőcs Magdolna vagyok, gyerekeim lassan kirepülnek és arra jutottam, hogy elindulok egy úton.

De ki is az, aki elindul ezen az úton?

Aki napi több órában ül egy gép elött, és időnként jól esne egy séta, Anya és társ.

Gyerekként Nagyapámmal sokat sétáltam a mezőn az erdőbe, ismertünk minden virágot, madarat és fát, nem zavartuk a természetet, nem beszéltünk feleslegesen.

Hiszek a természetben, a természetességben és a jóságban.

Érdekelnek az emberi sorsok, ha metrón utazom, néha elkalandozom az embereket figyelve, vajon milyen az életük? Meséket szövők, és kívánom, hogy jó életük legyen a továbbiakban.

Az élet engem sem kímélt, vannak meséim.

Ebben a szép országban, a Dunántúli vidéken a születtem, ott pallérozódtam iskoláimban. Műszaki területen tanultam és dolgoztam műszaki szakmai szervezeteknél.

Az ezredforduló után az érdeklődés és a kompetenciák megszerzése érdekében menedzsment és vezetői tréningen vettem részt. A szakma „nagyágyúinak” műhelyein lehettem jelen.

Önkéntesi területen többfelé tevékenykedtem az idők során.

Az emberek, a környezet, saját és mások belső világának megismerése, magam és a köröttem lévők megnyilvánulásai, elakadási figyelemre érdemesek, együttműködés lehetőségével fordulok feléjük.

Sok év önismereti út és segítő szakmai képzések sora után 2022 elején egy kineziológia tanfolyamon ért utol a felismerés, hogy a mozgás mennyire alapvető szükséglet és erőforrás az életemben. Nem olyasvalami, ami jutalomként jár, inkább egyenrangú a vízzel, levegővel. 

Így aztán lett még egy indokom a – látszólag öncélú, de rengeteget adó – sétálásokra, erdőjárásra, szabadtáncos foglalkozásokra.

Mi több, lett még egy indokom arra is, hogy segítőként új módszereket keressek az eszköztáramba, ami az eddigitől eltérően segít kimozdulni egy-egy elakadásból, megrekedt élethelyzetből. Ebben a fázisban került elém a sétáló coach alapképzés lehetősége. 

2010-ben kezdtem el egyéni ügyfelekkel dolgozni. Akkor éppen párhuzamosan és felváltva tanultam és kezdtem használni a kineziológiát, reikit, 2012-től pedig további önismereti energetikai és blokkoldó technikákat, majd coachingot. 

A tanulás folyamatos, mert szeretnék minél érzékenyebb, értőbb és megfelelőbb támogatója lenni a hozzám fordulóknak. 

Szeretem a könyveket, a filmeket, a növényvilágot, a földi természetet, foglalkoztatnak a szakrális tanítások és szimbólumok – sokszor ennek a nagy gombolyagnak egy szála az, amin egy segítő beszélgetésben elindulhatunk. 

Segítőként szeretem a kérdéseket is, sokszor kapom meg a meglepett, pozitív visszajelzést ügyfelektől, hogy ők maguktól nem gondolkodtak volna el azon, amire én rákérdeztem, pedig mennyit adott nekik a rátekintés, a tudatosodás.

Egyelőre megérzésként mondhatom, de úgy tűnik, a séta is fontos eszköz, jó értelemben vett kapaszkodó lesz számomra.

Hiszem, tapasztalom, hogy a testünk rengeteg emléket őriz, amit ha felszabadítunk, ugyanolyan rengeteg energiát szabadíthatunk fel ahhoz, hogy új színben lássuk meg a problémáinkat, észrevegyük a lehetséges megoldásokat.

Úgy gondolom, a séta mint mozgás és a környezettel való kapcsolódás eszköze hordozza ennek a felszabadulásnak a lehetőségét. Én legalábbis ezt láttam meg benne.

Kíváncsian, a felfedezők izgalmával várom hová vezetnek a séták – először a képzés keretében, aztán azon is túl.

Anya vagyok és társa a Társamnak.
Minderre nagyon büszke, mert ettől csodálatosabb dolog nincs a világon.

Egy Lélek vagyok ezen a földön ugyanúgy, mint bárki más.
Haladok az utamon, amit kiválasztottam annakidején.
Tanultam és tanulok a jelekből, amit kapok.
Próbálom megfejteni a miérteket, melyek végig vezetnek az úton.
Kaptam lelkeket, akik végig kísérnek és kaptam olyanokat is, akik csak rövid ideig voltak velem.

És most kaptam egy lehetőséget, hogy új utat járjak be, hogy kiteljesedjen az a csokor, amivel eddig dolgoztam, mint segítő. Nyitott vagyok szívvel, lélekkel hogy befogadjam és megtanuljam a Serpa-ság minden velejáróját ezzel is segítve a hozzám fordulókat. 

Végtelen szeretettel: Varga Ildikó

Néhány évvel ezelőtt egy mély gödörbe kerültem. Akkoriban sétált velem valaki néhányszor, aki meghallgatott. Vagy épp együtt hallgattunk. Én pedig kezdtem magam jobban érezni. 

Mindig is nagy kíváncsisággal fordultam a világ és benne az emberi sorsok, történetek felé. HR-esként a munkám egyik legjobb része, amikor sikerül a munkavállalók problémájára megoldást találnom. Sokan egyedül nem is veszik észre, milyen pofonegyszerűen rá lehet jönni a megoldásra. Szeretnék egy olyan eszköztárat a magaménak tudni, mellyel irodán kívül is segíteni tudok másoknak. Csak a coachingot ne – gondoltam sokáig, hiszen tele az ország velük. Aztán szembejött velem a sétáló coaching, és már úgy érzem, ez a módszer nekem való. 

Szeretnék most én másoknak lendületet adni a gödörből való kisétáláshoz. 

Vagyok aki Vagyok

Ezzel a névvel indult el idén áprilisban a Női köröm, ami már 11 évvel korábban szeretett volna megszületni, mivel mindig is érdekelt mitől nő a nő és miért más mint a férfi, mik a nő szerepei az életben, mi  a valós feladata, mik a hagyományok által elvárt, felvett szerepei, miért és kinek akar megfelelni, bizonyítani… és hasonló kérdések merültek fel bennem újra és újra.

Most értem el ide, hogy facilitátorként csoportot vezessek, mivel mindent sok oldalról megfigyelek, megvizsgálok, ahogyan magammal kapcsolatban is teszem. Sokféle önismereti munkában vettem már részt és folyamatosan képzem magam, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz, hogy minél többször megtapasztaljam a „feltétel nélkül szeretem és elfogadom magam” érzés állapotát.

Erre a több, mint 35 éve velem lévő autoimmun betegség okának megtalálása is motivál. 

Ki vagyok én? Ez az a kérdés, amire ma sem tudok igazán jól válaszolni csupán szerepeket, mint: nő, anya, gyerek, társ, tanító, segítő, igaz barát, buszsofőr, animátor és örök tanuló, vagy tanulmányokat, mint felnőtt szakápoló, általános tanító, EU-szakértő, okleveles kineziológus, rajzelemző, női kör-vezető tudok felsorolni a teljesség igénye nélkül. Folytathatnám a jelzőket a különböző személyiségtesztek, asztrológia rendszerek szempontjából is, amitől most eltekintek, mivel arra jöttem rá, hogy a lényeg az, amit magamról hiszek, hogy ki vagyok az adott pillanatban akkor és ott. Ehhez hosszú évek juttattak el, hogy egyre jobban el tudjam magam fogadni olyannak, amilyen vagyok.

Ehhez magammal való őszinteségemen kívül valódi meghallgatásra, odafigyelésre van szükség, hogy térképet kapjak önmagamhoz. (Bár igaz, hogy a GPS-em időnként újratervezést igényel.)

Ebben a folyamatban sokat segített, hogy mind test-lélek-szellemben törekszem az egyensúlyra. A séták jótékony hatását testi és mentális szinten a Nordic Walking által már több, mint 5 éve megtapasztaltam, így nagyon testhezálló a sétálás lehetősége számomra. Beszélgetni mindig is szerettem, mert érdekelnek az emberek és erősségem, hogy képes vagyok a mélybe menni és az ott lévő igazgyöngyöket meglátni és megláttatni. Ezek a merülések igazi áttörést hoznak és „Aha” élményekkel gazdagítanak, amelyek hatására a félelmek átalakulnak, vagy akár megszűnhetnek. Átélt tapasztalataim alapján a mottóim: „Soha ne add fel!” és „Minden elmúlik.”

Hitem ezen az úton sokat erősödött és tudom, hogy azt, ami van sokkal hatékonyabb, célravezetőbb elfogadni és áramolni, mint ellenállni a történéseknek. Ehhez a belső egyensúly tudatos elérésére való törekvés kihagyhatatlan lépés, ami olykor fájdalmas változással jár.

Az első lépés az elmozdulás, amit megtehetünk magunkért. Ekkor szeretnék melletted lenni, kísérni, csendben hallgatni, értően csak Rád figyelni és kérdezni, amikor eljön az ideje.

Így együtt eljuthatunk lépésről-lépésre egy új Világba, ahol együttműködés, szabadság és elfogadás van, ami egyre közelebb visz önMAGadhoz.

Harcos Amazon, Igazi Maximalista, Karriert építő pénzügyi vezető, Élsportoló! Évekig így jellemeztek. Elismerően és néha irigykedve mondták: Csodás életed van! 

Én viszont a sikerek ellenére mégis hiányban éltem. Elakadtam, nem voltam se boldog, se szabad!

Vidéken nőttem fel középső gyermekként. Talán ez is oka, hogy én lettem a család villámhárítója. Minden nehézsége ellenére szerettem ezt a szerepemet. Gyorsan megtanultam csak figyelni és keveset ítélkezni. A „Miben segíthetek?” kérdés állandó szereplője lett az életemnek már gyerekként, persze ez akkor még nem tudatosodott bennem.

Tini kortól egészen negyven éves koromig az „önmegvalósítás” éveit éltem. Jó tanuló voltam, szorgalmas. Műszaki menedzser és mérnöktanári diplomát szereztem, mellette pénzügyi tanulmányokat is folytattam. A főiskola után egy kiállítás kivitelezéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozó újonnan induló kis cégnél kezdtem dolgozni. Idővel a cég pénzügyi vezetője lettem. Az ott töltött 18 évem alatt a 2 fős cégből felépült egy jelenleg 110 főt foglalkoztató vállalkozás saját telephellyel, tervező és gyártó sorral. 

Közben férjhez mentem, és született két lányom, akik most 12 és 14 évesek.

Mindemellett majd húsz éven át válogatott sportlövő voltam.

Minden adott volt a boldogsághoz, vagy mégsem?

Munkatársként, feleségként, anyaként és élsportolóként rengeteg nehézséggel találkoztam magamban éppúgy, mint az ismerőseim életében.

Azt tapasztaltam, inkább elvárásaink vannak, mint igényeink. A félelmeink miatt pedig egyre magasabb falakat építünk, áthatolhatatlan szúrós bozóttal.

Ebből lett elég!

Sok feszült és boldogtalan nap, hónap, év után sikerült felismerni a falaimat, tudatosodtak a sémák, amik engem és másokat is működtettek. Rengeteg személyiség fejlődésről, lélekről, önismeretről és kommunikációról szóló könyvet olvastam, hanganyagot hallgattam, előadásokon vettem részt, szomjaztam a tudást. Az életembe a valódi változást mégsem önmagában az elmélet hozta, hanem a gyakorlás, később pedig a tapasztalataim megosztása a téma iránt érdeklődő barátaimmal. Az időnként nehéz, máskor örömteli utamon Segítők és Tanítok vezettek. Hálás vagyok, mert amikor elakadtam és mertem segítséget kérni, ők tudtak sok-sok új nézőpontot mutatni, lehetőséget teremtettek a tapasztalásra.

Úgy gondolom, most már az utamon vagyok, mert sokkal harmonikusabb életet élek, mint régen. 

Útközben felfedeztem magamban készségeket, képességeket és erőket, például azt, hogy már gyerekként is „Segítő” voltam.

Ezt szeretném tovább fejleszteni és formába önteni. Erőt és elhivatottságot érzek magamban, hogy egyre többeknek mutassak én is sok-sok új nézőpontot, melyekkel képesek lesznek átlépni életük akadályain, és ezáltal örömtelibb, boldogabb életet élhessenek.

A sétáló coach képzés számomra ehhez egy lehetőség. Izgalommal és kíváncsisággal várom a közös tapasztalást!

„Mikor figyelt rád valaki úgy, hogy közben nem magára gondolt, hanem minden szeretetével, segítő szándékával feléd fordult, és tudta, hogy segít neked már azzal is, hogy meghallgat?… És jobb volt utána. Megkönnyebbültél. Felemelte a lelkedet.” – írta Müller Péter. Ezt az idézetet egy ismerősöm küldte el minap köszönetként, miután beszélgettünk. Mindig meglep, mennyit tud adni másnak, hogy értőn-érzőn figyelek rá beszélgetés (és hallgatás) közben. Mindenkinek szüksége lenne legalább egy valakire, akinek a teljes igazságot elmondhatja arra a kérdésre, hogy „Hogy vagy?”. Neked van olyan személy, akinek őszintén meg tudsz nyílni?
Körülbelül 12 évvel ezelőtt egy új útra indultam: önmagam és mások értékeinek felfedezésén.
Mindig is tanítónak készültem, és azóta is tanítok. Hivatásom. De a fordulópont óta érzem, hogy van bennem egy kibontásra, kiteljesedésre váró részem, aki az egyes emberekkel van, együtt rezdül, érez. Kirepült két nagy gyermekem, és most már teljes lelkemmel tudok figyelni Rád, aki keresed az elakadásod okát, kezdetét, a továbblépésed lehetőségeit, a boldog, megelégedett életed útját, vagy „csak” beszélgetnél egy jót. Itt vagyok, hogy a bizonytalan lépéseknél cipelhessem a csomagod, és
támaszod legyen neked a kezem-lelkem.
Miért fontos nekem a séta? Természetismeret szakos tanítóként nekem természetes együtt lenni a természetben, vagy a város csodás részein. Eközben lehet, tudatosan fel sem fogjuk a külső harmóniát, és hogy hol sétálunk, mert valahol belülre figyelünk, ott lesz egyre nagyobb rend, megnyugvás és jó érzés. És ezek olyan csodás dolgok.

Úgy gondolom eddigi tapasztalataimból kiindulva, hogy mindenki legnagyobb tanítója a saját sorsa. A kérdés, hogy mikor ismeri fel az ember a tanítót.

Én már talán felismertem, hogy van tanítóm, de még nem vagyok biztos, hogy jó módszerrel próbálok bárbeszédet folytatni vele.

Eddig saját utamat jártam, de most szükségesnek érzem, hogy a segítő közösség tagjaként tudásomat bővítsem, hogy később én is segíthessem embertársaimat az útjukon.

Felnőtként felismerve a gyermekkori traumák által okozott  elakadásokat a felnőtkori problémák felismerésében és megoldásában  szeretnék mind magam, mind mások segítségére lenni.

Úgy látom, hogy a világ egy olyan fordulópont felé halad ahol az emberek tömegének lesz szüksége támogató útmutatásra saját magukban rejlő hatalmas szeretetterük megtalálásához, felébresztéséhez.

„Van egy régi vicc: Két idős hölgy üldögél egy luxusüdülő teraszán. Azt mondja az egyik: – Észrevetted, hogy milyen ócskán főznek itt? Mire a másik: – Igen és milyen kicsi adagokat adnak! 
Valahogy alapvetően én is így vagyok ezzel az élettel: tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal és mégis az a baj, hogy olyan gyorsan elmúlik.” (Woody Allen)

A Mátra lábánál, Gyöngyösön születtem mozgásomban enyhén korlátozottan. 

Egyszerű, átlagos ember vagyok, nem rendelkezem segítő területeken szerzett bizonyítványok garmadával, nekem az élet arra adott lehetőséget, hogy megtapasztaljam mindazt, amit sokan könyvekből tanulnak. Valójában 12 évesen tudatosodott bennem, hogy nem vagyok teljesen egészséges. A zárójelentéseim alapján eddig több mint két évet töltöttem betegként különböző kórházak falai között. Ott lehet igazán megtapasztalni azt, hogy mit jelent az élet és a halál, de ami ettől sokkal izgalmasabb kérdés: Mi van a kettő között?

Ma már én magam is az egészségügyben dolgozom, napi szinten ismerek meg új történeteket, és találkozom régi históriákkal melyek folyamatát van szerencsém követni, ezáltal mélyebben szembesülni emberi értékekkel és veszteségekkel. Boldoggá tesz, ha csak egy mosolyt is adhatok viszont ettől többre törekszem. 

Miért kezdtem a fenti idézettel?

Mérhetetlenül elszomorít az, ahogyan ma elmennek az emberek egymás mellett, ahogy megszűnni látszik a személyes kommunikáció, ahogy mindenki csak rohan elfutva az értékes pillanatok mellett. Sokan úgy élik világukat, hogy csak egy adott pillanatban döbbennek rá, hogy valamit mérhetetlenül elrontottak, mert nem figyeltek az intő jelekre – lebetegszenek, balesetet szenvednek, elakadnak, megrekednek. Hajlamosak vagyunk túlfeszíteni a húrt, és ilyenkor könnyen kisiklik az előre elgondolt élet a még meg sem épült sínről. 

Egyetlen olyan életünk van melyre emlékszünk, és nem becsüljük meg eléggé. 

Ez a gondolat motoszkál bennem nap mint nap, ha emberek között vagyok. Imádok csak úgy céltalanul ücsörögni és nézni a forgatagot. Régebben gyakran felültem Budapest bármelyik hosszú fordával rendelkező buszára csak azért, hogy eljátsszak különböző gondolatokkal melyeket a látott/hallott szituációk szülnek. Mindent összevetve arra a megállapításra jutottam, hogy legtöbbünk elfelejt boldognak lenni, pedig minden adott hozzá. Nem érezzük, hogy milyen gyorsan elszáll születésünktől akár 100 év is. Egy apró példa: most októbert írunk, és én úgy érzem, mintha tegnap szedtem volna le a karácsonyfadíszeket a fáról, melyre mindjárt rakhatom fel újra a cicomát.

Egy hatalmas pofon után kezdtem odafigyelni a jelenemre és a jövőképre melyet felépítettem, pszichoanalízisbe kezdtem, hogy megismerjem önmagam, levetkőzzem a sok sebet, sérelmet melyekbe burkolództam, önfejlesztő tevékenységeket folytattam. Nagyon komoly tréningeknek vetettem alá magam és élveztem minden pillanatot amikor bevillant, hogy erre x idővel ezelőtt hasonló helyzetben még egyáltalán nem így reagáltam volna. 

Természetesen voltak elefántkönnyek és sárban dagonyázások is. Olyan személyiségfejlődésen mentem keresztül, hogy szinte fel sem érem épp ésszel.  Nagyszerű segítők álltak mellettem, de a belső küzdelem magányos tevékenység. Sokszor jól jött volna egy barát, aki sétál velem egyet, akivel mély és őszinte beszélgetéseket folytathatok egy gyertya, egy pohár vörösbor mellett, vagy simán csak egy nagy kövön ülve, melyet úgy fedeztünk fel, hogy azt sem figyeltük, hogyan jutottunk oda. Alapjában véve nagyon zárkózott voltam. Mindig szívesebben nyíltam meg számomra teljesen idegen ember előtt. Talán az a tudat vezérelt, hogy nagy eséllyel nem is látom őt többé. Talán így könnyebb letenni egy-egy követ.

A gerincbetegségem miatt a séta amolyan „nem szeretem dolog” az életemben, de daganatos beteg lettem és most azt mondták a fehér ruhások, hogy muszáj menni és menni, mozogni. Szeretnék az az ember lenni, akire mindig vágytam: egy sétatárs, egy lélekmentor, egy két lábon járó lelkierő, egy elérhető kapaszkodó. 

Ha bármilyen elakadásod, egy leteendő köved van, nehezen hozol döntést és ehhez kellene egy „külső szem”, szólj és itt vagyok melletted! 

Szívesen segítek neked, vagy bármelyik rokonodnak, barátodnak, általad szeretett embernek szembenézni a nehézségekkel, elakadásokkal, betegséggel, és az azáltal megváltozott életkörülményekkel!

Egyszerűen, csak azt kérem, sétálj és beszélgess velem! Érted! Értem!

„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.”
(Babits Mihály)

Gyakorló jogász és végzett life coach vagyok. Ezen utóbbi folytatása a sétáló coaching, az önismereti utam fontos állomása, a felfedezés további mélységeit, újdonságait hozza el. Úgy érzem, a két út jól megfér bennem, kiegészítést, forrást jelentenek egymás viszonylatában. A munkahelyemen többször segítettem humán erőforrással kapcsolatos döntés meghozatala előtt, a tisztánlátás kialakításában.  

A sétálás számomra olyan nyugtató, kikapcsoló, a mókuskerékből kibillentő tevékenység, amely elősegíti a belső világunk kinyílását. Igazi önismereti tér ez. És ha ebben coach kíséri az utat az értő, szeretetteljes figyelmével, a problémára megszületik a megoldás, a kérdésre megjelenik a válasz, a kétséget felváltja a bizonyosság, mindenkinek, magában, magától.

Ez is az élet csodája.

Csüggedés helyett (részlet)

„Cipeld bár bánatod éginek, földinek,
Bátorságodért mindkettő jól fizet.
Az Isten megáldja imbolygó léptedet,
Mert minden embernek kijár a szeretet.

Ha pedig nem hiszed, hogy megváltód érkezik,
keresd e világban, ki nem ítélkezik!
Higyj magadban, s abban, hogy akad még ember,
ki Téged jó szívvel megsegít!”

Úgy hiszem és vallom, hogy a gyermektől az aggastyánig mindenkiben ott él a vágy a békés, szeretetteljes életre. Mióta az eszemet tudom azóta szeretem én is valamilyen formában örömtelibbé tenni a körülöttem lévők hétköznapjait, meghittebbé az ünnepeit.

Hosszú utat jártam be életem folyamán és sok szép és kevésbé kellemes élményt szereztem. Boldogítóakat és kevésbé örömtelieket, csodálatosakat, olykor fájdalmasakat, kínzóakat. Általuk váltam azzá, aki most vagyok. 

Már fiatalon késztetést éreztem arra, hogy sokasodó problémákkal küzdő vagy hirtelen félelmetes válságot okozó helyzetekbe kerülő embertársaimnak segítséget nyújtsak, támasza, a jó értelemben vett ugródeszkája legyek. Kapaszkodó az elrugaszkodáshoz attól a számára nehéz helyzettől amibe került. Jó érzéssel tölt el az is, ha a hétköznapokban egy szívmelengető mosollyal, apró gesztussal emberi pillanatokat vagyok képes csepegtetni e vészekkel terhelt világba.

Bölcsész édesapám és realista édesanyám szemüvegén keresztül tanultam meg látni a világot. Jó útravalót kaptam. Fiatalon családot alapítottam. Négy csodálatos gyermek és négy unoka büszke édesanyja, nagymamája vagyok. Önálló, boldoguló embereket neveltem, neveltünk. Munkám és a földrajzi távolság okán „örömnagymamaként” varázslatos időket töltök az unokáimmal.

Maradék időmben rímeket, reflexiókat, gondolatmorzsákat, rövid történeteket hintek az éterbe. Tagja vagyok egy tisztelet és szeretetteljes alkotó közösségnek. Szívesen moderálok, szavalok, olvasok fel kiállítás megnyitókon, ünnepi alkalmakkor, jelesebb eseményeken. Imádok úszni, nagyokat sétálni, madárlátta helyeken kerékpározni, táncolni. 

2002-ben művelődés- és szociális szervezőként végeztem a Berzsenyi Dániel Főiskolán. Papírforma szerint lejárt anyai hivatásomat követően 2004 januárjától 2010 augusztusáig családsegítőként szolgáltam a Koppány – völgyében. Egyéni segítséget nyújtottam és saját tematikájú, problémafókuszú csoportokat szerveztem hátrányos helyzetű szülőknek, munkanélkülieknek. Eközben tanultam Rogers-i segítő beszélgetést, mediációt, szenvedélybetegek elfogadását, gyászmunka csoportvezetést.

2009-ben egészségfejlesző mentálhigiénikusként diplomáztam a Kodolányi János Főiskolán, így 2010 őszétől 2013 év végéig megbizatást kaptam a kistérség két nappali intézményének beindítására, működtetésére. Végtelenül szerettem ezt a feladatot is. Ezidő alatt gyógyult daganatos betegként civil betegszervezetek létrehozásában segédkeztem, szolgáltam egy otthonápolási szervezetnél, hospice team lelkigondozójaként.

26 évi házasság után elváltam. Szükségét éreztem, hogy eltávolodjak mind térben mind feladatban akkori életemtől. Megtaláltam rá a lehetőséget. Küngösön tartottam birkát, készítettem kolbászt, árultam azt termelői piacon. Neveltem palántát, termesztettem zöldségféléket. Készítettem START munkaprogramot. Pályázatokat, üzleti- és marketing tervet írtam. Így lettem Szent Kinga Éléstára manufaktúra névadója is. Gondozónő voltam a németországi Monheim am Reihnban, hivatalnok Veszprémben.

Hiányozni kezdett a hivatásom. Hogy méltó módon visszatérjek 2021-ben az ELEOS-nál lelkigondozói képzésen vettem részt.

Tavaly szeptembertől az Iszkaszentgyörgyi Szociális Alapszolgáltatási Központnál dolgozom. Itt mind emberileg, mind szakmailag a lehető legnagyobb tisztelet, szeretet, elfogadás övez. Pátkán és Zámolyon gyermekvédelemmel és családsegítéssel foglalkozom.

Jónéhány évvel ezelőtt láttam Gyurival egy interjút a tv-ben, ami nagyon megragadott. Amikor idősekkel foglalkoztam gyakran egy-egy séta alkalmával folytattam segítő beszélgetést. Így kizökkentek a testi gyengeségből és megteremtődött a megfelelő „terápiás” légkör. 

Amikor a facebookon szembe jött velem a hirdetés és részt vettem a webinaron döntöttem. Szeretném meglátni szakmaiságom minőségét, fejlődni emberként, tudásban, metodikában gyarapodni. Nagyon várom már, hogy megkezdjük a közös munkát. Még nem tudom, hogy fogom hasznosítani az itt megszerzett tudást és készségeket, de abban biztos vagyok, hogy olyan változást fog hozni az életemben, mely meghatározó lesz magam és ezáltal a hozzám fordulók számára is.

Védőnő vagyok. Ez nem szakma. Egy belső késztetés a segítésre. Életforma, elhivatottság. Nap, mint nap szembesülök a munkám kapcsán, hogy mennyi lelki segítségre vagy segítő beszélgetésre lenne szüksége az édesanyáknak. Nem vagyok biztos benne, hogy mindig úgy tudok segíteni nekik, ahogy a legjobb lenne. A főiskolán egyik professzorunk azt mondta, hogy: „a védőnő az édesanyák fizetett barátnője”. Én így végzem azóta munkámat. De vajon elég-e az ösztönösség, a barátnői szint? Mindig is éreztem valami hiányt ezzel kapcsolatban. Amikor megláttam a sétáló coachingról szóló tájékoztatót, tudtam, hogy ez az! Ez az a ami segíteni fog a hiányérzet eltüntetésében. Bízom abban, hogy a tanulás által mélyebb önismeretre is szert tehetek.

Tokodi Hajnalka vagyok.

Életem első néhány évtizedében naívan léteztem ebben a valóságban.

Később különböző magánéleti és a világ(unk) dolgai gondolkodásra késztettek.

Elkezdtem keresni a válaszokat. Érdekes látni életem összefüggéseinek részleteit.

Elsősorban Önmagam és életem, életminőségem jobbítása miatt jelentkeztem, mert velem változik a világ.

3 gyermekes édesanya vagyok, 2. férjem mellett 6 éve boldog házas. Párkapcsolat javitó táncos foglalkozásokat tartok, ahol azon kaptam magam hogy már-már önismereti dolgokba hajló ill. életjobbító szösszenetek fordulnak ki a számból. Ezt nem szabad felkészületlenül hagyni, ezért vagyok itt. De kezdjük az elején:
9 éves koromba szerettem bele a táncba. Azóta mozgok és tanitok. Akikkel foglalkoztam, olyan titkokkal fordultak hozzám, amiket senkinek sem mertek elmondani. Jógaóráim, táncóráim és egyéb mozgásos tréningjeim alatt egyre többen nyiltak meg problémájukkal, kor- és nemfüggetlenül. Elboldogultam a 3 éves kisfiúval, meg a 98 éves nénikével is. Saját kútfőből ill. tapasztalataim alapján igyekeztem többé-kevésbé kezelni az adott helyzeteket. Csak azt figyeltem meg hogy mindig lefelé görbülő vagy egyenes szájból a végére mosolygóst varázsol a talákozásunk. Az illető felszabadul és kinyílik. Valamit letesz a batyujából és szívesen jön vissza.
4 évig tartó válásom alatt lelkileg összetiporva kezdtem el az önismeretet. Pszichoterápiára jártam, majd sokféle segítő csoportokba. Éreztem milyen jó ha nekem segitenek! Majdnem elvégeztem akkor egy pszichodráma csoportvezetői tanfolyamot, csak a válás miatti energia és pénzhiány mostanáig várakozást igényelt. Gyermekeimmel egyedül maradva esélytelennek tűnt hogy magamra figyeljek. De most itt vagyok!
Most már 20 éve önismereti csoportokba járok, edzem magam, elvégeztem egy Asszertiv Kommunikációs tréninget, jártam Sorsmodellezni és jelenleg szomatodrámára járok. Sokoldalúságom színezi hogy 16 nyelvet tanulok hobbiból, 10 éve egy kórusban énekelek, ahol fellépünk, akrojógázom, táncolok és falat mászok. Imádom a filmeket s most hogy nem én tartok filmklubbokat, járok helyette ilyenbe, ahol a végén megbeszélve a filmeket, sokat gazdagodik a látásmódunk, figyelmünk egymásra és az intuiciónk is. Az emberi kapcsolatokat tartom legfontosabbnak az életben. Mindig legyen kihez fordulnod, legyen valaki akire számíthatsz és olyan is akinek sértődés nélkül mondhatod hogy most hagyjon békén mert egyedül szeretnél lenni! Imádok baráti összejöveteleket szervezni és nyári táborokat tartani, tanítani és játszani.
Koreográfusként végeztem Londonban, minden zenét imádok és kérésre saját táncokat is készítek tanítványaimnak. Hiszem hogy a zene és a mozgás felszabadítja a lelket és ez kihat a gyógyulásunkra. Meseterápiával is szeretnék majd foglalkozni a jövőben és kicsiknek-nagyoknak mesélni. Ez is felszabadító! Jelenleg egy hatalmas álom megvalósításának a küszöbén állok.
Amit még fontosnak tartok az a megfelelő mederben tartott humor, ami szintén gyógyító hatású. Ha ma már megmosolyogtattál valakit, akkor a napod nem volt hiábavaló!