Volt egy ember, aki harmincnyolc éven keresztül feküdt a jeruzsálemi Betesda medencénél, és várta a
víz megmozdulását, hogy meggyógyulhasson. Ugyanis, amikor annak vize felkavarodott, teljesen
meggyógyult az, aki először lépett bele. De ez az ember a harmincnyolc év alatt egyszer sem ért
elsőként vízhez, mert nem volt, aki segítsen neki, nem volt embere. (ld. Jn 5,1-10)
Szinte mindenki keresi a maga emberét, hogy megoszthassa vele a belső valóságát érintő
szenvedéseit, elakadásait, sebzetté válását, összetöretettségét, stb. Szeretnék embere lenni
valakiknek, meghallgatni, kísérni őket a befelé vezető útjukon, hogy rátaláljanak a bennük lévő
megoldásra.
Két felnőtt gyermekem van, már önállóak, nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy az édesanyjuk
lehetek. Nekik is köszönöm, hogy mellettem voltak, támogattak a szerteágazó, sokszor hétvégét is
igénylő munkáimban. Voltam óvónő, hittanár-nevelőtanár, szerkesztő, újságíró-fotóriporter (ez
utóbbival még most is foglalkozom), és úgy érzem, ami még rám vár, az nem más, mint hogy értő
figyelemmel, szeretettel embere legyek valakinek/valakiknek.
Nagyon örülök ennek a képzésnek, mert egy másik dimenzióba kerültem. Nemcsak a meghallgatás
művészetével ismerkedünk, hanem akarva akaratlanul és megállíthatatlanul a különleges, saját belső
utazásunk is elindult, feltárva és gyógyítva a feldolgozatlant.
Köszönöm ezt a lehetőséget!