fbpx

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

 

Amely létrejött egyrészről 

Intézmény neve Serpaház Kft.
Székhelye 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. 1. emelet 8.
Adószáma 25901104-2-41
Képviseletre jogosult Gurdon Katalin ügyvezető
Felnőttképzési nyilvántartási száma B/2023/000852. 

mint felnőttképző (továbbiakban Felnőttképző), másrészről 

[A képzésben résztvevő adatai]

mint képzésben résztvevő személy (továbbiakban: képzésben résztvevő) között, alulírott helyen, időben és alábbi feltételekkel. 

A szerződő felek (továbbiakban: Felek) közösen megállapítják és tudomásul veszik, hogy jelen dokumentum
a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény alapján megkötött felnőttképzési szerződés.

1. A  képzés alapadatai 

A képzés megnevezése SÉTÁLÓ COACH ALAPKÉPZÉS
helye(i) 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. 1. emelet 8.
a képzés teljes óraszáma 195 óra
megvalósítandó óraszám 195 óra
első képzési napja 2024. január 19.
befejezésének tervezett időpontja 2024. július 7.
A képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum A Felnőttképzési törvény alapján kiállított tanúsítvány 

A képzés során nyújtott teljesítmény ellenőrzésének, értékelésének módja

  • Képzés folyamán: folyamatközi értékelés
    • A képzésben résztvevő teljesítményét képzés során a Felnőttképző fejlesztő értékelés keretében értékeli. A fejlesztő értékelés szerepe, hogy a képzésben résztvevők fejlődését támogassa, a tanulási igényeket pontosítsa, az oktatók tanulásszervezési feladatait segítse. 
    • A képzés közbeni fejlesztő értékelés módjai: visszakérdezés, gyakorlati feladatmegoldás, képzésben résztvevő visszajelzései, beszélgetés.
    • A fejlesztő értékeléshez nem tartozik minősítés, a tanulási és tanítási folyamatokat szolgálja.
  • Képzés végén: záróvizsga, melynek feltételeit a következő pont tartalmazza.

A képzéshez vizsga kapcsolódik. A vizsgára bocsátás feltétele: 

  • a képzés időtartamának legalább 86%-ában történő részvétel,
  • a mulasztás pótlása,
  • a képzés során kiadott feladatok teljesítése. 

A képzés záróvizsgával zárul, mely a képzés végén kerül megtartásra írásbeli és gyakorlati feladat megoldása formájában. 

A záróvizsgán megszerezhető minősítések:

  • Megfelelt
  • Nem felelt meg 

A megszerezhető minősítésekhez tartozó követelményszintek: 

  • Megfelelt: a záróvizsgán elért legalább 61%-os teljesítmény
  • Nem felelt meg: a záróvizsgán elért 60% vagy az alatti teljesítmény 

Megengedett hiányzás mértéke: 14%  (27 óra)

A megengedett hiányzás mértékének túllépése esetén a képzésben résztvevő személyt érintő következmények:
A résztvevő kizárható a képzési folyamatból (a képviseletre jogosult) vezetői döntés alapján. 

2. A képzés platformjai és időpontjai

Képzés tananyagegysége Sétáló coach alapképzés
Tananyagegység óraszáma 195 óra
Tananyagegység ütemezése 24 hét
ütemezés: 147 óra kontaktórás személyes jelenlétet igénylő képzés
(négyhetenként hétvégén, péntek 17:00 és vasárnap 17:00 között 21 [4+9+8] órában)
48 óra kontaktórás jelenléti (online) képzés
(12×4 óra kéthetenként kedden 17:00–21:00 12 alkalom)

3. A képzési díj megfizetésének ütemezése

A megállapodott képzési díj – figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudás beszámítását, valamint a képzési díj megfizetésének a képzés megvalósítása teljesítésével arányban álló ütemezését 

mértéke egy összegben szándéknyilatkozat szerint
fizetésének módja átutalás
fizetésének ütemezése szándéknyilatkozat szerint
költségviselője: szándéknyilatkozat szerint

A képzés (sem részben, sem egészben) nem költségvetési vagy európai uniós források terhére valósul meg.

A képzéshez nem kapcsolódik ösztöndíj. 

4. Felnőttképző jogai és kötelezettségei

A Felnőttképző

  • vizsgálja az előzetesen megszerzett tudás beszámításának lehetőségét, intézkedik annak érvényesítéséről, 
  • biztosítja a képzés sikeres elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, 
  • kötelezettséget vállal arra, hogy költségvetési vagy európai uniós források terhére megvalósuló képzés esetén a támogatás teljes időtartama alatt nyilvántartási számmal rendelkező képzőként szerepeljen a Felnőttképzők nyilvántartásában (2013. évi LXXVII. törvény alapján), 
  • a képzés megvalósításával összefüggésben képzési dokumentációt vezethet (pl. haladási napló, jelenléti ív, stb.), jelen szerződésben foglaltak szerint folyamatosan felügyeli a képzésben résztvevő képzéssel kapcsolatos tevékenységét, amely, ha a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesül, úgy számára – résztvevő kérése esetén – a képzés elvégzéséről tanúsítványt állít ki, 
  • a képzésben résztvevőkről nyilvántartást vezet, a képzés dokumentumait a vonatkozó felnőttképzési jogszabályoknak megfelelően rögzített időtartamig irattárazza, 
  • a képzéssel kapcsolatos valamennyi bejelentési, jelentési, adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz. 

5. Képzésben résztvevő jogai és kötelezettségei 

Képzésben résztvevő 

  • vállalja, hogy jelen szerződésben foglaltakat betartja, igény esetén előzetes tudásszint felmérésen vesz részt, melynek beszámítható óraszámát a képző előzetesen meghatározza, 
  • a tanórákon aktívan részt vesz, továbbá a megengedett hiányzás mértékét nem lépi túl,
  • tudomásul veszi: a házirend be nem tartása, vagy ismétlődő súlyos fegyelemsértés esetén a képzésről kizárható 
  • résztvevőt a jelen szerződésben szabályozott költségeken felül felmerülő többletköltség nem terheli,
  • a jelenléti íven megjelenését minden kontaktórás foglalkozási napon aláírásával hitelesíti,
  • tudomásul veszi továbbá, hogy a már befizetett képzési díj az órák látogatásának elmulasztása, illetve a képzésből való kimaradása esetén nem igényelhető vissza, abban az esetben sem, ha az a szerződés felmondása és az elállás jogának gyakorlása alapján történik, tekintettel a képzés jellegére, az első jelenléti alkalommal tett titoktartási fogadalmakra, a képzésben résztvevők által alkotott, szorosabban együttműködő munkacsoportjainak már első alkalommal történő megalakítására,
  • ezen szerződés aláírásával elismeri, hogy a képzésről szóló teljes körű tájékoztatást a felnőttképző intézmény honlapjáról, az online tájékoztatón elhangzottakból és a résztvevők által feltett kérdésekre adott válaszokból, illetőleg az azt követő telefonos konzultáción feltett további kérdéseire kapott válaszokból, továbbá a részvételi szándéknyilatkozat általa történő kitöltését és megküldését megelőzően rendelkezésére bocsátott részletes ajánlatból megismerte,
  • tudomásul veszi, hogy a képzési díj ki nem egyenlítése, a vizsgák elmulasztása vagy sikertelen teljesítése esetén számára tanúsítvány nem adható ki,
  • tudomásul veszi, hogy a képzés során elkészült záró dolgozat szerzői joga a képzésben résztvevőt mint szerzőt, részben vagy egészben történő közzétételének, idézésének joga pedig a szerzőn túl – a forrás megjelölésével – a Felnőttképzőt is megilleti.

6. A képzésben résztvevő személy és a Felnőttképző szerződésszegésének következményei

A felnőttképzési szerződésben foglaltak be nem tartását felek szerződésszegésként értelmezik. 

  • Szerződésszegés esetén mindkét fél részéről egyszeri (írásban is rögzített) felszólításnak van helye, amennyiben a felszólított fél a figyelmeztetés után sem teljesít, a másik fél a szerződést azonnal felbonthatja. 
  • Képzésben résztvevő jogos panasza esetén a képzési díj arányos részét a még nem teljesített fizetési kötelezettség erejéig visszakövetelheti; a Felnőttképző jogos panasza esetén képzésben résztvevőt a képzési díj arányos részének megtérítésére kötelezheti (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli). 
  • A megengedett hiányzás mértékét meghaladóan képzésben résztvevővel a Felnőttképző az 1. pontban foglaltak szerint jár el. 

7. Adatkezelés

Képzésben résztvevő hozzájárul, hogy képző intézmény személyes adatait az adatvédelemről szóló jogszabályok szellemében nyilvántartás céljából kezelje és megőrizze az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) előírásai szerint. 

Kezelt adatok köre: Jelentkezési lapon, képzési igényt jelző üzeneten, illetve jelen dokumentumon szereplő adatok köre, oktatási azonosítója, és esetlegesen a képzéssel összefüggő adatok, amelyek a képzésben részt vevő személy szakképesítésével, szakképzettségével és idegennyelv-ismeretével, a képzésbe történő belépésével és a képzés elvégzésével, illetve a képzés elvégzése hiányában a képzésből történő kilépésével, a képzés során történő értékelésével és minősítésével, a képzéssel összefüggő fizetési kötelezettségeivel és az igénybe vett képzési hitellel kapcsolatosak. Adatkezelés felnőttképzési szerződés megkötésének dátumától (az adatok keletkezésétől) számított 8. év utolsó napjáig: 

  • Adatkezelés célja: a képzési folyamat lebonyolításának elősegítése. Felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzésen való részvétel és utókövetés
  • Adatkezelés jogalapja: Jogszabályi felhatalmazás (2013. évi LXXVII. törvény a Felnőttképzésről, 21. §)

Adatkezelés a felnőttképzési szerződés megkötésének dátumától és az adatok keletkezésétől számított nyolcadik év utolsó napja után:

  • Adatkezelés célja: Felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés utókövetése, új képzési ajánlatok, képzésben résztvevő „garanciális” ügyintézése
  • Adatkezelés jogalapja: a Felnőttképző jogos érdeke

A felnőttképzési államigazgatási szerv az adatokról és a Felnőttképző által kiállított tanúsítványról — a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 20. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés és a pályakövetési rendszer működtetése céljából — elektronikus nyilvántartást vezet, és a nyilvántartás adatait azok keletkezésétől számított ötvenedik év utolsó napjáig kezeli. A felnőttképzési államigazgatási szerv a tanúsítványokat tartalmazó központi nyilvántartás adatait azok keletkezésétől számított ötvenedik év utolsó napjáig kezeli, azt követően pedig azokat átadja az illetékes levéltárnak, és az átadott vizsgatörzslapok nyilvántartási adatait törli. 

Az adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók, továbbá a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon térítésmentesen átadhatók és felhasználhatók. 

Képzésben résztvevő tudomásul veszi és hozzájárul, hogy a képzésben részt vevő személyes jelenlétét nem igénylő kontaktórás foglalkozás vagy nem kontaktórás foglalkozás esetén a Felnőttképző a képzés megvalósításának dokumentálása céljából a résztvevők listájáról képernyőfotót készíthet, mely képernyőfotón a résztvevő neve, esetleg arcképe Is látható. Résztvevő az elkészített képekkel kapcsolatban semmilyen további igényt nem támaszt. 

8. A felnőttképzési szerződés szünetelése, felmondása 

  • A felnőttképzési jogviszony a felek erre vonatkozó megállapodása alapján szünetel. A szünetelés alatt egyik felet sem illetik, illetve terhelik a felnőttképzési jogviszonyból fakadó jogok, illetve kötelezettségek.
  • A felnőttképzési szerződést a képzésben résztvevő személy felmondhatja. A felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis. 

 

  • A felnőttképzést szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha 
    • a képzésben résztvevő személy az oktatásban, képzésben való részvételre egészségileg alkalmatlanná vált, 
    • a képzésben résztvevő személy fizetési hátralékát a Felnőttképző felszólítása ellenére sem teljesíti vagy
    • a képzésben résztvevő személy a kontaktórákról a képzési programban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott. 

9. Panaszkezelés és jogorvoslat kezelése

  • Panasz esetén a Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben foglaltak az irányadóak.
  • A felnőttképzési intézmény tevékenysége folytatásának megtiltásával összefüggésben keletkezett, a szolgáltatás igénybe vevőjét ért kárt a képző a képzési díj összege alapján — a kár keletkezésétől számítottan — időarányosan téríti meg (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli).
  • Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben, úgy különösen a felnőttképzést folytató intézmény mulasztása esetén a PTK. rendelkezései az irányadók. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a peres eljáráson kívüli megegyezésre törekednek, a jelen szerződésből származó esetleges jogvita esetére a felek kölcsönösen alávetik magukat a Felnőttképző székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének.

10. Kézbesítési szabályok

  • A szerződés létét, fennállását érintő minden értesítést, egyéb közlést, ami a jelen szerződés alapján megteendő vagy megtehető, írásban kell megtenni, és a jelen szerződés alkalmazásában akkor minősül kézbesítettnek, ha azt ajánlott tértivevényes postai küldeményként a Felek jelen szerződésben rögzített címére küldték el.
  • A fentiek szerint elküldött értesítés, nyilatkozat az elküldéstől, postára adástól számított ötödik napon akkor is kézbesítettnek minősül, ha a tértivevény „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, vagy „nem vette át” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, vagy a jelen szerződésben írt címet bármely Fél a másik Fél előzetes értesítése nélkül változtatta meg és a postai úton küldött vagy személyesen kézbesített levél ezért nem jut el hozzá.
  • A kézbesítési szabályok szempontjából releváns adat megváltozását a Felek a változás bekövetkeztétől számított 3 napon belül írásban kötelesek bejelenteni a másik Félnek.