200 óra esszenciája 20 órában.
Első lépés a felnőttképzési tanúsítvány felé
A Serpaház 9 hónapos, felnőttképzési tanúsítványt adó sétáló coach képzés esszenciája két napban. Az intenzív kurzus összetétele 2 nap kontakt (személyes) oktatás és további 3 óra online fórumon történő kapcsolódás. A csoportmunka 9:00 órakor kezdődik és egyik napon 17:00, a másikon 18:00 óráig tart.
A tanulás gyakorlati gyakorlati fókuszú: 75%-a tapasztalatok megélése és elemző feldolgozása, 25%-a elmélet.
A két nap során terepen történő sétára és akváriumi (beltéri) sétára is sor kerül. Utóbbi az úgynevezett kvantumséta, ami mindössze 20 perc alatt juttatja el a sétálót az áttöréshez. Ezt az ultrarövid sétát videóra vesszük és a résztvevők néhány nappal később az otthonukból, Zoom platformon elemzik, hogy mi, miért és hogyan történt, hogyan juthatott el a sétáló ebben a „homeopátiás mennyiségű” folyamatban a mély és megérintő felismerésig.
Mire számíthatsz?
A két nap után kapott visszajelzések egy része így hangzik:
„Soha nem gondoltam volna, hogy két nap alatt ekkora önismereti utat lehet megtenni. Én megkaptam, amiért jöttem, köszönöm.”
Mások ezt mondják:
„Magam is segítő szakember vagyok. Köszönöm az itt kapott eszközöket, szívesen alkalmazom őket a saját gyakorlatomban.”
Minden harmadik résztvevő pedig..:
„Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a segítő kapcsolatnak ezt a formáját. A végére érve úgy érzem, ez a két nap csak az első lépés volt azon a hosszabb úton, amit szeretnék veled megtenni, ha szívesen kísérsz rajta. Hogyan tovább?
2 napos serpaműhely
válaszható időpontok:
január 10-11. vagy február 7-8.
szombat-vasárnap és
január 22-23. vagy február 19-20.
csütörtök-péntek
Budapesten, a Margit-híd pesti hídfőjénél
Tudj meg többet! Mire jogosít az intenzív műhelymunka? Képzés vagy workshop? Milyen feltételekkel csatlakozhatsz? Ha regisztrálsz egy ingyenes beszélgetésre, tisztázzuk, mi a célod, mik a motivációid és ez a műhely, vagy más lehetőség jelenti a következő lépést a számodra.
Miből áll a hétvége?
Megismered a serpa szerszámosládáját, ami egy több évtizedes tapasztalat nyomán felépített eszköztár. Néhányat közülük élesben ki is próbálhatsz.
Magának a sétának, mint segítő kapcsolatnak mindkét oldalát megtapasztalhatod, kísérő is leszel és téged is kísérni fog egy társad.
A képzés végén se távozol üres kézzel: útravalónak hosszú időre a tudásod további bővítését segítő csomagot vihetsz magaddal, többek között:
- A 18 részletes esetleírást tartalmazó, Feldmár András ajánlásával és módszertani elemzéssel kiegészített Sétamesék című könyvet online.
- 9 másutt nem látható videós előadást a sétáló coaching és a sétaterápia területéről.
- A képzést követő héten a csoport Zoom platformon találkozik, hogy egy ultrarövid séta videofelvételét részletesen elemezzék (ez az egyik legizgalmasabb és legtöbb felismerést hozó szakasz).
- Végül a csomag része egy díjtalan konzultáció a képzésvezetővel, amire szintén a műhelyt követő héten egyeztethettek időpontot.
Szerszámok a serpa eszköztárából
- értő figyelem
- belső hangok kezelése, negatív mantrák
- érzésszelidítő
- korai emlékképek
- a segítő belső képei és mozdulatai
- módosult tudatállapot elérése és kezelése
- szakaszolás
- tükrözés
- „oda lépj, ahol a másik van” – határaink elfogadása
- erőforrás keresés
- „gyöngysor fűzése”
- kérdezéstechnika
- belső gyermek
- a tárgyak, növények, történések – környezet – bevonása
- metaforák
- jelentésadás
- belső utazás
- szerepcsere
- vizualizáció
- ritualizálás
- testérzetek tudatosítása
- „melléépítkezés”
- környezeti zajok távolítása (meditációban)
- érintés
Mennyibe kerül a teljes csomag?
A részvételi díj a 9 videós előadással, a Sétamesék című könyvvel és a személyes konzultációval együtt 128.000 forint.
Mit mondanak, akik velünk tanulnak?
„Életem legjobb döntése volt, hogy csatlakoztam.”
Zsálya
„Ez nem coach képzés. Ez emberképzés.”
Gyöngyi
„Csak azt tudtam, hogy nem akarom ugyanúgy folytatni az életemet, mint addig, de nem láttam, merre tovább. Sorsszerű, hogy ekkor találtam rátok.”
Ági
Jelentkezz egy INGYENES beszélgetésre!
Ha itt regisztrálsz, azzal még nem jelentkeztél a programra, csak azt üzented vele, hogy egy telefonbeszélgetés során szeretnéd feltenni a kérdéseidet és bővebben tájékozódni a részletekről.
Ennyi idő van hátra a következő Serpaműhely kezdetéig:
Nap
:
Óra
:
Perc
:
Mp