Sétáló coach képzés
A sétáló coach a segítő beszélgetés eszköztárát a szabadban történő séta során hatékonyan alkalmazni képes segítő szakember. A 206 órás alapképzés résztvevői sikeres vizsgát követően sétáló coach felnőttképzési tanúsítványt kapnak. A kilenc hónapos képzés középpontjában a tapasztalatcentrikus tanulás áll.
A különböző képzési programok ismertetése során gyakran találkozhatunk ígéretes listákkal arról, hogy a jelentkezők milyen kompetenciák, készségek, szaktudás birtokába jutnak a képzés végére. A képzés során szerzett tapasztalataink ennek a mindenkire egyformán érvényes felsorolásnak a hitelességét nem támasztják alá. Véleményünk szerint a rendszerbe lépők, akik különböző szintű tudással érkeznek (csoportjaink tudatosan nem homogének) az előzetes felkészültség, a tanulás képessége, a rászánt idő és energia függvényében fejlődnek, s ez a növekedés nem uniformizálható. Ehelyett azt vizsgáljuk, hogy a tudatosság, önismeret, kommunikáció, elfogadás, önreflexiós és beleérző képesség terén ki hogyan fejlődik a saját startpontjához képest. Az egyéni különbségek követését és menedzselését – egyebek közt – mentorprogrammal is támogatjuk. Ennek segítségével a képzés során és végén egyénileg határozzuk meg, hogy kinek mire van szüksége a továbblépéshez.
Jogosultságok
A tanúsítvány megszerzéséhez kapcsolódó jogosultságok:
→ a sétáló coach cím használata;
→ a módszer szupervízióval kísért alkalmazásának megkezdése;
→ az önálló praxis- és jövedelemépítés megkezdése.
Jogszabályi háttér
A Felnőttképzési törvény (2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről) rendelkezései szerinti regisztráció Felnőttképző nyilvántartásba vételi szám: B/2023/000947 A nyilvántartásba vételt elrendelő hatósági határozat itt tekinthető meg. A vizsgafeltételek itt tekinthetők meg.
A képzés neve
sétáló coach alapképzés
A képzés csatornái
Az elméleti képzés online csatornán zajlik (előadás, a felmerülő kérések megválaszolása), a gyakorlati rész tapasztalatcentrikus tanulást jelent, ami személyes csoportmunka során valósul meg.
A képzés időbeosztása
A következő képzés 2026. április 2-án indul és 9 hónapon át, decemberig tart. A személyes jelenlétet igénylő 10 kétnapos alkalomra négyhetenként csütörtök-pénteki napokon kerül sor, a Zoom platformon történő 4-4 órás online találkozókra minden negyedik csütörtökön 17-től 21 óráig. (A pontos dátumokat lásd lejjebb.)
Összetétele: 170 óra jelenléti, 36 óra online képzés
Jelenléti
Online
Végzett sétáló coachok a képzésről
Visszajelzések a sétáról
Csoport időpontok
A 2026 tavasszal induló képzés tervezett időbeosztása
április 2-3.
április 16. (Zoom)
április 30-május 1.
május 14. (Zoom)
május 28-29.
június 11. (Zoom)
június 18-19.
július 9. (Zoom)
július 23-24.
augusztus 6. (Zoom)
augusztus 20-21.
szeptember 3. (Zoom)
szeptember 17-18.
október 1. (Zoom)
október 15-16.
október 29. (Zoom)
november 12-13..
november 26. (Zoom)
december 10-11.
Feliratkozás
beszélgetésre
Ha itt regisztrálsz, azzal még nem jelentkeztél a képzésre, csak azt üzented vele, hogy szeretnél időpontot foglalni egy telefonbeszélgetésre, hogy feltehesd a kérdéseidet és bővebben tájékozódhass a részletekről.

